Az ókor-középkor kronológiai terminológia egy olyan rendszer, amely a reneszánsz idején született meg, kizárólag a latin nyelvtudás, latin nyelvű műveltség állapota alapján korszakolta Európa történetét. A sötét középkor ehhez a terminológiához kapcsolódva azt az időszakot jelentette, amikor jelentős mértékű hanyatlás következett be ebben a latinos műveltségben, és a latin írásbeliség szinte kizárólag Írországra korlátozódott - ez pedig a Nyugat-Római Birodalom hanyatlásának idejét, illetve az azt követő századokat jelenti, egészen az érett középkorig (11. szd.).

Ma a média és a köznyelv is előszeretettel használja a sötét középkor kifejezést, olykor hangulatfestő szóként, de gyakrabban ez az egész középkor megvető elnevezése a laikusok között.

Pedig a sötét középkor (the Dark Age) nem bír valós történeti jelentéssel, legalábbis korszerű szaknyelvet használó történész nem ejtené ki a száján. Egykor valóban használták a ma kora középkornak nevezett korszakhoz hasonló időszak elnevezésére (476-1000/1066/1116; szintén a reneszánsz nézőpont alapján), azonban ma már egy teljesen más korszakot nevezünk kora középkornak: a második, harmadik századtól a kilencedik-tizedik századik terjedő időszak a kora középkor a mai felfogás szerint, ugyanis mivel a történelem folyamatok sokasága, nem pedig pusztán események sora, figyelembe kell vennünk, hogy a középkori társadalmi-gazdasági struktúrát megalapozó folyamatok már jóval a Nyugat-Római Birodalom felbomlása előtt megindultak, tehát önmagunkat csapjuk be, és leegyszerűsítjük, eltorzítjuk a történelmet, ha ragaszkodunk a hagyományos dátumhoz, a 476. évhez.

A sötét középkor komoly, az egész középkorra vonatkozó minősítő elnevezésként csak azok szájából hangozhat el, akik egy olyan állapotot látnak benne, amikor az ember visszasüllyedt (ha egyáltalán lehet egyértelmű felemelkedésként tekinteni az emberi civilizáció fejlődésére, persze lehet) egy őskori, vagy az előtti szellemi állapotba, melyben vérszomjas vademberek égetnek boszorkányokat, és a vallás ural mindent. Persze túloztam, de ilyen állapotból kétséges, hogy olyasmi születhet, mint a román stílus, a gótika, vagy a gregorián egyházi zene.

Ez a középkort megvető szemlélet csak oly módon lehetséges, ha minden objektivitás és "felvilágosult" tudományos hozzáállás nélkül, a kereszténység (egyeduralkodó) kultúrtörténeti jelentőségét semmibe véve csak a negatívumokkal vagyunk hajlandóak foglalkozni. Erre főleg olyan emberek hajlamosak, akik szerint, kis túlzással, majmok lakták Európát a felvilágosodás előtt, hajlandóak olyan vívmányokat is a felvilágosodásnak tulajdonítani, amelyek inkább a reneszánszhoz köthetőek (amikor is szintén szellemi újjászületésről beszélhetünk, de ateizmus nélkül!), és a középkorral szemben alkalmazott szemléletet megfordítva a felvilágosodásnak kizárólag a pozitívumait hajlandóak figyelembe venni, melyek valóban figyelemre méltóak és hasznosak, de a negatívumairól nem hajlandóak tudomást venni. Vagy egész egyszerűen nem tudnak róla, mert nem tanultak, nem olvasták.

Egy ilyen embernek nehéz megmagyarázni azt, hogy a középkori világrend nem véletlenül állt fenn ezer évig, és véletlenül sem azért, mert a mindenre kiterjedő, korlátlan hatalommal bíró (náci?) egyház megakadályozott mindennemű fejlődést - itt most nem részletezem azt, hogy a kolostorok milyen szerepet töltöttek be a gazdasági-technikai fejlődésben, mert ez benne van a tankönyvekben - hanem azért, mert a középkor egy olyan időszak volt, amikor az ember tökéletes egyensúlyban állt a rendelkezésére álló erőforrásokkal, gazdasági és ökológiai szempontból ez az időszak valóban az emberi történelem aranykorának tekinthető. Magával a rendelkezésre álló térrel is egyensúlyban volt Európa embere egészen a 13. századig - a településszerkezet ezt megelőzően nem igazán adott lehetőséget nagyobb járványok kialakulásához.

Ha már eddig eljutottunk, akkor ne menjünk el szótlanul a Krisztus előtt-Időszámításunk előtt problémakör mellett sem. Az I.E. nem több egy ateista önbecsapással, a kulturális gyökerek elkendőzésével, mely egy olykor kultúrát, emberi méltóságot, vallást sem becsülő korszak, a XX. század gyermeke. Beszélhet Időszámításunkról, aki neveltetése miatt, vagy félelemből, esetleg gyűlöletből nem képes kimondani a "Krisztus" szót, de ettől függetlenül még Jézus Krisztus hagyomány szerinti születési időpontjától számítja ő is az időt. Mint ahogy minden kultúra vallási alapon teszi ezt, a város alapítása, vagyis a római időszámítás kezdete is súlyozottan vallásos jelentőségű: a város alapítása, megegyezik a szent tér határainak kijelőlésével (tengernyi rítus kapcsolódik ezekhez az eseményekhez), melyen belül az élet biztonságos, melyen kívül szörnyűségek várnak ránk. (Az ókor embere félt a város, a mesterségesen létrehozott és megszentelt emberi területen kívülre menni, hiszen a természetben vadállatok, szörnyek, mitologikus lények leselkedtek rá.)

Itt be lehet kapcsolni gondolatmenetünkbe a mitologikus gondolkodást, mely az ember sajátja, azóta az övé, amióta beszél. Vallása, mágiája együtt fejlődött a nyelvvel, erről vastag köteteket írtak igen komoly szaktekintélyek, úgyhogy nekünk már csak egy tennivalónk akad, feltenni a kérdést, majd vallástörténeti-művelődéstörténeti egyszerűséggel megválaszolni:

Isten létezik?

Bizonyosan. Ha máshol nem, az elménkben, és ez éppen elég.