Formula una - Great Britain

 2008.07.06. 16:24

MASSA [13] váháháhááá, LOL:DDD, nem emlékszem, mikor láthattunk utoljára ilyen szánalmas teljesítményt F1-pályán, huhh. A kis kokszos viszont mutatós teljesítménnyel rukkolt elő (HAMILTON [1] - talán ez volt az évtized vezetése?), de neki még nagyon sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy pozitív tárgyilagos szemszögből írhassunk róla.

Rubens BARRICHELLO [3] viszont megdolgozott érte, a hulladék Hondával ilyen kemény viszonyok között bejönni dobogósnak nem semmi. Arra sem emlékszem, hogy mikor láttunk utoljára ennyi esőt egy verseny folyamán, tényleg embertelen körülmények uralkodtak, és csak alig néhányan tudtak pördülés nélkül végigmenni (viszont Massa helyettük is megtette, több időt töltött a füvön, mint a pályan, de amikor aszfalt volt alatta, általában akkor is menetiránnyal szemben állt). RÄIKKÖNENT [4] és ALONSÓT [5] taktika fedőnévvel megint csak igen kemény mélytorkozásnak tették ki csapatfőnökeik, viszont olyan arcok lopakodtak be pontszerző helyen, mint TRULLI [6] és NAKADZSIMA [7]. HEIDFELD [2] megint odaért a dobogóra, érik már a futamgyőzelem, talán Hockenheimben.

A tabella továbbra is érdektelen a számunkra, lévén hármas holtverseny az élen - és ezeknek a menőknek is Massa az egyike, ő pedig ma bebizonyította, hogy nem kell tartanunk tőle. Nem tud egy szezonon keresztül világbajnokhoz méltóan teljesíteni (még?), és amit ma művelt, olyat sem láttunk még komoly versenyzőtől ezen a szinten.

Címkék: britannia formula una

Az évad egyik, ha nem a legunalmasabb versenye várható vasárnap a Silverstone-i pályán. Régóta szívjuk a fogunkat, hogy ez a hulladék pálya még mindig benne lehet a versenynaptárban (a Spa-Francorchamps-i belga nagydíjjal meg, ami a legjobb, folyamatosan szívóznak), de már nincs sok hátra! A jövő évet még kibekkeljük valahogy (mondjuk jól berúgunk), utána pedig (tehát 2010-től) megváltásként üdvözölhetjük a Donington Park-ot a helyszínek között, ahol 1993-ban Húsvét vasárnap már rendeztek Európa Nagydíjat - ezen a versenyen mutatta be Ayrton Senna az évtized vezetését.

Címkék: britannia formula una

Hogy miért Fernando Torres?

 2008.07.02. 16:49

Hogy miért Fernando Torres a szerző kedvenc játékosa? Na nem azért, mert eldöntötte az EB-döntőt, sem pedig azért, mert több, mint 30 gólt lőtt a klubszezonban. Sokkal inkább azért, mert szeretett csapatát, az Atletico Madridot - ahol 19 évesen csapatkapitány lett, ahol a klub arca volt és Isten a szurkolók számára - nem volt hajlandó elhagyni csak és kizárólag másik szeretett csapata, a Liverpool FC kedvéért. Vállalta azt, hogy kevesebbet keres, hogy Madridban esetleg meggyűlölik ezért (bár vasárnap valamennyit törlesztett - még az Atletico-szurkolók, Ibéria lúzerei is győztesként tekinthettek Európára).

Annak ellenére, hogy stílusa teljesen más, felépítése és mozgása (noha 10 kilóval több az izom rajta) emlékeztet a korábbi nagy liverpooli kedvencre, aki a Mersey partjáról Madridba igazolt, hogy első szezonja végén egy döntőben gólt szerezve Európa trónjára ülhessen és közönségkedvenccé váljon. Fernando Torres Madridból költözött a Mersey partjára és közönségkedvenc lett az Anfield Roadon. Vasárnap pedig a döntőben szerzett góljával elfoglalhatta Európa trónját.

Címkék: euro 2008 mcmanaman f torres

WUNDERTEAM 2008

 2008.07.01. 17:05

1 Iker CASILLAS

 

2 Sergio RAMOS    5 Giorgio CHIELLINI    4 Carlos MARCHENA    3 Jurij ZSIRKOV

 

6 Marcos SENNA    8 Nigel DE JONG

 

7 Bastian SCHWEINSTEIGER        10 Wesley SNEIJDER                 11 Arda TURAN


9 Fernando TORRES


 

Cserék:

22 Edwin VAN DER SAR (Gk)

23 Arthur BORUC (Gk)

12 Khalid BOULAHROUZ

13 Philipp LAHM

14 Joris MATHIJSEN

15 Gyenyisz KOLOGYIN

16 Daniele DE ROSSI

17 Dirk KUIJT

18 Giovanni VAN BRONCKHORST

19 David VILLA

20 Cesc FABREGAS

21 Andrej ARSAVIN

Címkék: euro 2008 wunderteam

A legjobb EB-arcok

 2008.06.28. 14:57

Hamarosan vége az Európa bajnokságnak, és most megmutatjuk, hogy kik voltak a legjobb arcok.

1 Grégory COUPET - a francia válogatott kapusa volt az egyetlen csapatában, aki élvezte a játékot és közönségszórakoztató megoldásokkal is előrukkolt: kapujából kimozdulva néhány alkalommal olyan finoman pörgette el egy csellel a bőrt a csatárok lába fölött-mellett, hogy az mezőnyben is ritka, pimasz dolognak számít. Nem volt az EB legjobb kapusa, sőt a C-csoportban is jobb volt nála szinte minden kollégája, és balszerencséjére az előtte játszók a torna egyik leggyengébb csapatát alkották.

2 GARICS György - jelenleg a legjobb magyar jobbhátvéd, kár, hogy a másik csapatunkat erősíti. Magabiztos hátul és hathatósan támogatja az attakkokat is, az osztrák csapat legjobbja volt.

3 Hakan BALTA - ilyen névvel nem lehetett kihagyni (jelentése magyarul "balta"), ráadásul egy jó és sporszerű játékosról van szó, aki végigküzdötte a törökök menetelését, vagyis török, és mégis megúszta eltiltás, valamint komoly sérülés nélkül.

4 Petter HANSSON - kinézetre sorozatgyilkos, de minimum egy ötvenes masszív alkoholista (igazából csak 31), viszont ő szerezte a torna legviccesebb gólját, és végigjátszotta a svédek összes meccsét. Szabadidejében Svenssonnal hokizik konzolon.

5 Gyenyisz KOLOGYIN - egy olyan középső védőnek fix helye van, aki gondolkodás nélkül tüzel 40 méterről. Gólt sajnos nem szerzett, két sárgát viszont igen (plusz még egyet, de ezt Michel játékvezető visszavonta), ezért Torres-ékkel már nem vehette fel a küzdelmet a visszavágón.

6 Marcos SENNA - az ő neve sem hangzik rosszul, fix helye van az at Jeff's féle Wunderteamben is. Brazil létére 100% európai focit játszik, úgyhogy nem véletlenül van itt. A spanyol válogatott legalázatosabb tagja.

7 Dirk KUIJTő tényleg olyan kedves figura, mint amilyennek kinéz. Középcsatár létére nem derogál neki a középpálya jobb oldalán robotolni, visszazárni védekezni, innen is szerzett gólt, adott gólpasszokat. Gyakori hibái ellenére sem lehet haragudni rá.

8 Cesc FABREGAS - a reklámban leolt minket, miután eladtuk a labdát, ez EB-n viszont ennél jóval szerényebb volt: cserejátékosként vált a torna meghatározó játékosává.

9 Fernando TORRES - El Niňo maga is mosolyog, amikor tizenegyest próbál kiharcolni műeséssel, Buffon az egymás ellen lejátszott 120 perc alatt legalább ötször ölelgette vagy puszilgatta meg, napjaink (minden idők) egyik legszimpatikusabb világsztárja. (A szerző kedvenc játékosa, a jövőben majd meg is magyarázza miért - a szerző.)

10 Henrik LARSSON - neki nem ment a játék sőt, a gól sem jött össze, pedig erre az eddigi öt nagy tornáján nem volt példa (világrekord?)! A modern idők (egyik) leggólerősebb, és Svédország valaha volt legjobb támadója utolsó Európa bajnokságán szerepelt.

11 Lukasz PODOLSKI - eddig nem tartottuk komoly játékosnak, de most ránk cáfolt. Számára idegen poszton nyújtott jó teljesítményt, ő is nagyon fegyelmezett. Igazából nem értjük, hogy mért nem a lengyel válogatottban játszik, de sportszerűségből és profizmusból jeles.

12 Marco VAN BASTENminden idők legnagyobb góljának szerzője megmutatta, hogy a padon is zseniális, szép jövő vár rá edzőként (reméljük, hosszabb lesz, mint amilyen játékospályafutása volt).

Címkék: labda euro 2008

Miközben Bécsben dúlt a DONNERWETTER, Jogi Löw rájött, hogy a győzelem gátja a gát és oda is küldte Philipp Lahmot, hogy felrobbantsa azt, így kiűzve a pogányokat Bázelből és Európából (ahogyan Savoyai Jenő tette azt Temesvárott). Kár, hogy az ötből a második két gólt nem láthatta Európa nagy része, még szerencse, hogy a leleményes ZDF átkapcsolt a második kimaradásnál a Schweizer Fernsehen közvetítésére, így nem maradtunk le semmiről. Az biztos, hogy Lahm és Schweinsteiger ott vannak az at Jeff's-féle Wunderteam soraiban.

Ahogyan Fernando Torres helye is egyre biztosabbnak tűnik, mivel nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy Aragonés minden meccsen lecseréli (még ha ez az oroszok ellen indokoltnak is tűnt Villa sérülése után, hiszen Torres maradt az egyetlen igazi csatár, mert nem hisszük, hogy Daniel 'Preisinger' Güiza sok vizet zavarhat a német védők között). Torres most nincs bombaformában, de az is látszik, hogy formán kívül sincs - játékintelligenciája és erőszakossága a döntőben egy pillanat leforgása alatt a torna legértékesebb játékosává teheti, már ha Aragonés bácsi a pályán hagyja. Nem hisszük, hogy éles szituációban lehozná őt a meste edzője, esetleg akkor, ha már kifárasztotta az egész német védelmet és egy szellőléptű csatár beviheti a kegyelemdöfést (ahogyan ez az oroszok ellen is történt - Olaszország ellen egy nyolc főből álló védelmet kellett volna kimerítenie, de ez társak nélkül nem igazán ment neki).

Arsavinon (norvégül Arsjavin!) elbizonytalanodtunk, már Wunderteam-beli pozícióját illetően. Kiváló játékos, de a spanyolok ellen egyetlen értékelhető megmozdulása sem volt. Vasárnapi teljesítményük alapján még kilökheti őt David Silva és Lukasz Podolski is. Két jó szerepléssel iszonyatosan nehéz bekerülni Csodacsapatunkba, ezért sem tehetjük be szegény Khalid Boulahrouzt, na meg Sergio Garcia teljesítménye miatt sem.

Iker Casillas helye biztos, és amenyiben Lehmann örülhet egy győztes büntető-párbaj végén akkor elgondolkodu akkor sem tesszük be a németet. Tehát most szólunk, hogy számunkra legkésőbb a vasárnapi meccs 120 122. percében véget ér az Európa bajnokság, szóval David Odonkor akkor sem kerül be, ha az ő tizijével nyernek a németek, illetve Marcos Sennát sem vesszük ki, ha esetleg az ő hibájával veszítenek a spanyolok.

Címkék: euro 2008 wunderteam

Apolló és a labdák

 2008.06.23. 16:45

Miután kioktattak a védekező foci szépségeiről, rá kellett jönnöm, hogy a két, egymással köszönő viszonyban nem lévő sportág, az amerikai és az európai foci mellett van egy harmadik is, az olasz foci (calcio - nem véletlen, hogy ez az elnevezés még csak nem is hasonlít a többi nyelv szavára, melyeken a labdarúgást nevezik). Nézem, nézem, de a két előzővel ellentétben csak nem értem. Sőt, nem csak én vagyok így, ezt a játékot sehol máshol nem játszák Olaszországon kívül (talán még Hellász jöhet szóba). Itt is 11 játékos szerepel (akárcsak az amerikai és az európai változatban), de leginkább a szinkronúszáshoz tudnám hasonlítani, ugyanis az a győztes ebben a játékban, akinek 11 játékosa közül a legtöbb tud egyszerre, együtt mozogni, az alakzatot megtartva. Tehát gólt, meg hasonlókat hagyjunk már! A támadásvezetés sem túl előnyös, mert ott fel kellene rúgni az alakzatot és asszimmetrikus mozgással kéne összezavarni az ellenfél védelmét. Pontot lehet még szerezni akrobatikus ugrásokkal, melyeket a hát homorításának mértéke alapján bírálnak el. Állítólag csak az olaszok tudnak "egyszerre ésszel és szenvedéllyel" játszani - igen, mert ezt a sportágat, amely a táncnak és a tornának egy érdekes elegye, így kell művelni: az arcon a szenvedély, hogy kifejezőbbé tegye a táncot, viszont a lépésekre figyelni kell, az alapján jár a pont.

Olaszországban ez a játék a nemzeti sport. Mi nem értjük, mert a dunai iskolán nőttünk fel (passz-ladbakezelés-passz-futás), amit a világ többi része ismer FUTBALL, az Egyesült Államok pedig SOCCER néven.

Címkék: labda euro 2008 apollón

Digómentes hetet kívánok minden kedves látogatónak! Úgy néz ki, viszonylag kevés zselével ússzuk meg a labdarúgó Európa bajnokság utolsó hetét, amelynek elődöntőjéig két európai és két ázsiai résztvevő jutott el. Vegyük még hozzá, hogy az oroszok kivételével minden csapatban van olyan játékos, akinek az ereiben brazil vér is csörgedez, és máris látjuk, hogy valójában Világbajnokságot nézünk. Lássuk, mit kaphatunk a döntőben:

 

NÉMETORSZÁG-OROSZORSZÁG: A lehető legpikánsabb összecsapás (hagyma és csípős nélkül is!), ebben az esetben inkább Varsóban rendezném meg a döntőt, esetleg Volgográdott. Nagyon szeretjük TORRES-t, de egy ilyet azért szívesen megnéznénk.

 Törökország-Oroszország: Nehogymár! Két Ázsiai csapat? Ráadásul a kufárok üzleti érzéküknek köszönhetően simán leadnák a meccset pár tevéért az olajmágnásokkal megtámogatott elvtársaknak.

 TÖRÖKORSZÁG-SPANYOLORSZÁG: Reconquista. Ennek az összecsapásnak van a legkisebb realitása, viszont ezen születne a legtöbb gól.

 NÉMETORSZÁG-SPANYOLORSZÁG: Mindenkinek ez tűnik a legkézenfekvőbbnek, mégis groteszk lenne, ha a két legesélyesebb jutna a döntőbe. Nem egy klasszikus párosítás (eddig) a spanyolok hagyományos lúzerségének köszönhetően.

Címkék: labda euro 2008

Formula una - France

 2008.06.22. 16:10

Kimi RÄIKKÖNEN [2] most nyilván arra gondol, hogy egy SAAB volánjánál ülve viszonlyag kicsi az esélye arra, hogy kiszakadjon alóla a kipufogócső, viszont egy olasz szerelő nyilván elfelejtett valamit rendesen a helyére illeszteni, mert sürgősen sziesztázni kellett, vagy tésztát enni... (Ugye, milyen rohadt unalmas ez az olasz himnusz? Remélhetőleg, az EB-n is ma halljuk utoljára.) De megint kettős Scuderia Ferrari-siker lett a vége, és idén először beszélhetünk kettős Renault-pontszerzésről! Mi több, Nelsinhito PIQUINHO [7] a legvégén még Fernando ALONSÓT [8] is megelőzte, ezzel bizonyítva, hogy a vér nem válik vízzé, max. benzinné. Jarno TRULLI [3] dobogóra állhatott, mögötte Heikki 'Kovi' KOVALAINEN [4] jött be, HAMILTON meg olyan hátul, hogy meg sem jegyeztük. Ő mellesleg igen jó úton halad, és ha így folytatja, nemsokára átveheti az at Jeff's-féle Michael Schumacher vándordíjat, amelyet a legellenszenvesebb pilótának osztunk ki. (Sőt, arra is van esély, hogy egyenesen Lewis Hamilton díjról beszéljünk a következő szezontól...) A tabellára még nem érdemes rápillantani sem, minden verseny után más vezeti a világbajnokságot, igazán majd a Magyar Nagydíj környékén kezdhetünk számolgatni.

Címkék: franciaország formula una

Most már halálosan mágneses, hogy szeptemberben megjelenik az új Metallica album, melynek címe DEATH MAGNETIC lesz (amely - számunkra - egyértelműen A kristálykoponya királyságára utal).



Állítólag ez lesz a hiányzó láncszem a Justice és a Fekete között, bár azért reméljük, hogy ez csak belemagyarázás. Iagaz, ha szó szerint vesszük, akkor azt fogja bemutatni nekünk, hogyan vezet az út a zenekar legjobb lemezétől a legszarabbig második legszarabbig (a Metallica azért legalább eggyel színvonalasabb a St. Angernél, amit mi egyébként nagyon szerettünk új korában, mert akkor még koszosak, zsírosak, mocskosak Tom Sawyerek voltunk). Az eredmény minden bizonnyal egy teljesen átlagos alkotás lesz.
A ranglistánk ranglistám ez esetben így alakulna:

#1 ...AND JUSTICE FOR ALL
#2 MASTER OF PUPPETS
#3 LOAD
#4 KILL 'EM ALL
#5 RE-LOAD
#6 RIDE THE LIGHTNING
#7 DEATH MAGNETIC?
#8 METALLICA
#9 ST. ANGER

(Megjegyezzük: a meg nem értett Load és Re-Load lemezek Huckleberry Finnségünknek köszönhetően foglalnak el ilyen előkelő pozíciót.)

Címkék: metallica cultura popularis death magnetic

Az sem véletlen, hogy...

 2008.06.14. 14:22


...a Metallica alig jelentet meg új anyagot 1990 óta, hiszen James Hetfieldnek fontosabb dolga akadt: a Liverpoolban, majd a Real Madridban osztotta a zsugát (a Cityben annyira már nem, akkor futotta egy St. Angerre).

Címkék: hasonmásverseny hetfield mcmanaman


...Jacques Villeneuve labdarúgó-karrierje miatt hagyott fel a Formula 1-el, és inkább a svéd válogatott csapatkapitánya lett.

Címkék: euro 2008 hasonmásverseny

Kyle McLachlan a német kapitány

 2008.06.13. 13:03


Kiderült, hogy valójában Kyle McLachlan a német válogatott szövetségi kapitánya, és r_magpie közreműködésével bizonyítékot is szereztünk:



"Diane, 68. perc, becseréltem Schweinit!"



Igazából azt is tudjuk, hogy David Lynch meg a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke, de bizonyítani még nem sikerült...

Címkék: euro 2008 hasonmásverseny

Angolok: Hajrá Spanyolország!

 2008.06.12. 14:44

Címkék: spanyolország euro 2008

A torna harmadik napján már meg is van a labdarúgó Európabajnokság leggyengébb résztvevője, de ez nem játékos, vagy csapat, sem pedig játékvezető, hanem a főköcsög: Egri Viktor.
A holland-olasz meccset (amellett, hogy utálom a digókat), igyekeztem objektív szemmel nézni, de sajnos lehetetlen volt. Ennyire részrehajló kommentárt én még életemben nem hallottam, a magyar válogatott mérkőzéseit tárgyilagosabban képesek közvetíteni a kollégák. Egyébként most szólunk, hogy nem szurkol az egész ország a színészkedő, bekkelő digóknak (Hál' Istennek!), tehát nem szeretnénk, ha Egri Viktor még egyszer olasz mérkőzést közvetítene, sőt, futballpálya közelébe sem engednénk még egyszer legszívesebben. Mellesleg símogatta a lelkünket, ahogy sírt a szája, ennek a kis ribancnak.

Címkék: homoerotika euro 2008

Formula una - Canada

 2008.06.09. 00:07
Egyre komikusabbak a futamok, már-már a hőskor hangulatát idézik, de a legnagyobb poén az, hogy KUBICA [1], aki első győzelmét aratta, rögtön vezeti is a pontversenyt! Persze ezt elsősorban a gyökér HAMILTONnak [-] köszönhetjük, aki vezetés közben se a pályát, se pedig a lámpát nem képes figyelni, és amikor látja már a bajt, akkor szándékosan RÄIKKÖNEN [-] autójába kormányozza a sajátját, KUBICÁt megkímélve... Még Kimi is felkapta a vizet, nála ez azt jelenti, hogy megveregette HAMILTON vállát és rámutatott - "Te vagy a beteg és, és nem én".
Kettős BMW-siker, HEDIFELD [2], David COULTHARD [3] (!!), Timo GLOCK [4] (!!!), MASSA [5], TRULLI [6], BARRICHELLO [7], VETTEL [8] a pontszerzők sorrendje. ALONSO [-] jó arc volt, NELSINHITINHO PIQUITINHOnak [-] viszont már nincs sok hátra...


UPDATE
A McLaren most már tényleg elmehet az anyjába, most azért hisztiznek, mert HAMILTON 10 helyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre. Azzal vagdalkoznak, hogy RÄIKKÖNEN is nekiment a múltkor SUTILnak, és azért nem büntették meg. Igen ám, de szerintünk egészen más egy nedves pályán 270-nél féktávon megcsúszni és belemenni a másikba, mint a boxutcában belerohanni a piros lámpánál álló autóba...

Címkék: kanada formula una

Előzetes: Formula una - Canada

 2008.06.08. 15:35
Az EB miatt sajnos megoszlik a figyelem, itt is kell figyelni, meg mindenfelé, de HAMILTON nemsokára elrajtol az élről, MI PEDIG RÖGTÖN BE FOGUNK SZÓLNI, AMINT VALAKI ALKALMAT AD RÁ!

UPDATE
Máris beszólunk a pályára. Ez vicc, komolyan. Quebec GDP-je nyilván többszöröse a Magyar Köztársaságénak, mi mégis össze tudunk hozni egy épkézláb versenypályát...
Ezek után kötelező elvernünk Kanadát a jövő évi A-csoportos hokivébén.


UPDATE II
Luis gyerek, nevetséges vagy. Hogy te is értsd, RÄIKKÖNEN is mutatta (a te nyelveden, kézjelekkel), hogy te voltál a fasz...

Címkék: kanada formula una

NÉGY ÉVVEL EZELŐTT az európai futballéletben (hazánkban is) felháborodást váltott ki, hogy a görögök antifocival (manapság divatos a célfutball kifejezés, de az igazából egészen mást jelent: brazil kifejezés egy egyéni játékfelfogásra, amennyiben a labdát átvevő játékos rögtön a kapu felé indul meg, nem pedig a széleket igekszik megjátszani) megnyerték a labdarúgó Európa-bajnokságot. Két évvel ezelőtt közel sem okozott ekkora felháborodást a hazánkban tömegek által körbeugrált olasz válogatott szintén antifutballista győzelme a németországi világbajnokságon.

A görögök kétszer legyőzték a házigazda (szintén körbenyalt) portugál válogatottat, a címvédő franciákat, és az esélyes cseheket is, mindezt a rendes játékidőben (a csehek elleni győzelmet leszámítva).
Az olaszok (azután, hogy túlléptek a Ghánát, Csehországot és az Egyesült Államokat tartalmazó csoporton) a második félidő 50. percében megítélt bűntetőből szerzett góllal 1-0-ra lealázták Ausztráliát, ezt követően átgázoltak Ukrajnán (egyik nagyobb fegyvertény a másiknál!), majd az elődöntőben a két hagyományosan mázlis csapat közül a németek húzták a rövidebbet: a hosszabítás utolsó perceiben bekaptak kettőt (igaz egy alakuló, fiatal német válogatott szerepelt 2006-os hazai rendezésű VB-n, és így is erőn felül teljesítettek). A döntőre aztán mindenki emlékszik, Franciaország valószínűleg nem veszít, ha nem veszti el Zidane a saját és ezzel a csapata fejét is (a franciák hagyományosan jobbak büntetőpárbajokban, de van egy olyan érzésünk, hogy Zizou még a hosszabításban lerendezte volna őket).
Számomra érthetetlen az olasz futball ilyen szintű istenítése hazánkban: jó néhány embernek nem nevezhető, de kékben feszítő magyar egyén bömbölt a Népst Puskás Ferenc Stadionban, amikor Geráék futballra oktatták Cannavarót és Oddót. Illetve van egy tippem, de az elég szomorú. A védekezésre építő olasz válogatott fő fegyvere az előrevágott labda, amivel az egy, vagy két erőszakos csatár vagy tud kezdeni valamit a védőket lebirkózva, vagy nem. Látványos, szellemes támadójátékot még véletlenül sem várhatunk azoktól, akik vállalják, hogy "Mi védekezünk, mert ehhez értünk." Viszont szépen zselézik a hajukat, epilálják a lábukat és többé-kevésbé macsók. A görögök ezzel szemben szőrösek, és rondák, ahogy a balkániak általában. A magyar szurkoló (az egyre több női szurkolót beleértve) pedig azt szereti, ha epilált lábak rúgják vesén az ellenfél csatárát, nem azt, ha szőrösek talpalják le...

Címkék: görögország olaszország labda euro 2008

Cultura popularis vol. 17-18.

 2008.05.31. 10:33
A BUSTLE IN OUR HEDGEROW
(2008. július 23.)


Igen, végre koszosan-zsírosan-mocskosul eljött a pillanat, amikor a szutykos láp kiönt a Mississ Dunából, lesz Down a PeCsában. Ez csak két okból probléma: egyrészt ki kell fizetnünk nyolce hétezer-kilencszáz Magyar Királyi Forintot, másrészt pedig ősi törvény (ha úgy tetszik, turáni átok), hogy egy zenekar addig igazán jó, ameddig Bécsnél megáll. Persze vannak kivételek, de a Down sajnos nem az. Aki hallotta a harmadik anyagot, meg olvas híreket, az tudja, hogy ez a társaság már nem ugyanaz, mint az, amelyik ebben az összeállításban el sem hagyta nemhogy az Egyesült Államokat, de jóformán még Louisianát se. De azért ott leszünk, és mindenki ott lesz, mert volt az első lemez, ami olyan, mint a Black Sabbath, a gyerekeknek. Volt a második, ami olyan, mint a Led Zeppelin, a felnőtteknek. És van ez a harmadik, ami olyan, amilyen, a budai újgazdag kölköknek.

Címkék: down cultura popularis tenyérbemászó szt*ner

Ezt el is felejtettük követni, de Görögország legyőzésével (3-2) megint a magyar labdarúgó válogatott a nem hivatalos világbajnok. Utoljára az olaszoktól vettül el a címet, amit a törökök raboltak el tőlünk, hogy aztán a görögöknek adják, akik szépen vissza is hozták Budapestre.
(Az ötlet egyébként a skót szurkolóktól ered, akik végre találtak egy kimutatást, amely szerint az ő csapatuk a világ legjobbja.)

Unofficial World Championship

Címkék: magyarország labda ufwc

süti beállítások módosítása